Busexpo

A 22 ország szakújságíróiból álló nemzetközi zsűri az új MAN Lion’s Coach típust választotta a 2020-as Év Autóbuszának. A zsűrit lenyűgözte a busz következetes koncepciója – amely ötvözi a költséghatékonyságot, a kényelmet és a megbízhatóságot –, valamint az egyedülálló MAN formatervezése.

 

Sikerült! Az új MAN Lion’s Coach elnyerte az áhított 2020-as Év Autóbusza díjat, két évvel a hivatalos bemutatkozása után. A díjat a Busworld 2019 megnyitó ünnepségének keretében adták át a szakkiállítás új helyszínén, Brüsszelben. A 22 európai szakújságírót különösen lenyűgözte az MAN Lion’s Coach teljes koncepciója és praktikussága. Az immár három évtizede kiosztott Év Autóbusza díj a legfontosabb nemzetközi kitüntetésnek számít a távolsági buszok piacán.

 

Joachim Drees, az MAN Truck & Bus SE elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az új MAN Lion’s Coach típusunk mély benyomást tett a szakértői zsűrire, és elnyertük ezt az áhított díjat. Az Év Autóbusza kitüntetés tökéletes elismerése az egész csapat hosszú éveken át tartó elkötelezett és kemény munkájának. Az autóbuszos üzletág és számos részleg munkatársai fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy egy kiváló járművet fejlesszenek ki, és azt sikeresen bevezessék a piacra. A zsűri voksa egyértelműen azt mutatja, hogy valami különlegest értünk el a Lion’s Coach típussal.”

 

Szeptember elején a 22 szakemberből álló zsűri egész Európából meghívott öt buszgyártót, hogy részt vegyenek az Európai Buszteszten (Coach Euro Test) a romániai Nagyszeben városában. Egyhétnyi átfogó tesztelés, számos tesztvezetés és alapos műszaki megbeszélések után a zsűri úgy határozott, hogy az MAN Lion’s Coach az egyértelmű győztese a 2020-as Év Autóbusza szavazásnak. A szakemberekből álló nemzetközi zsűrit különösen lenyűgözte a busz következetes koncepciója – amely ötvözi a költséghatékonyságot, a kényelmet és a praktikusságot –, valamint az, ahogyan a busz társítja az innovatív technikát a korszerű formatervezéssel. A zsűrit lehengerelte a Lion’s Coach csúcsminőségű járművezetői munkahelye és a kimagaslóan jó kezelhetősége. Külön kiemelték az új, nagyteljesítményű és hihetetlenül hatékony hajtásláncot a motortérben. A zsűri elismerően nyilatkozott a kerekesszék-emelő ötletes beépítéséről az elülső tengely felett, ami rugalmasabbá teszi a busz alkalmazhatóságát a csomagtér méretének korlátozása nélkül.

 

Ahogyan Rudi Kuchta, a buszok termék- és értékesítési vezetője, valamint a buszos üzletág szóvivője fogalmazott: „Ez a díj egy megbízható és költséghatékony járműként tünteti ki az MAN Lion’s Coach típust, amely megkönnyíti a buszüzemeltetők életét. Ezt az ügyfelek és a szakemberek egyaránt nagyra becsülik. Ennek eredményeként az új Lion’s Coach jelentősen tudta növelni a piaci részesedését Európában a bevezetése óta, valamint számos díjat nyert. A Lion’s Coach tehát méltán az MAN leggyakrabban díjazott busztípusa, amelyet olyan csúcsszínvonalú csapatok választottak utazóbuszuknak, mint például az FC Bayern München, a Paris Saint-Germain és a német nemzeti válogatott. Ám még így is igazi megtiszteltetés, hogy elnyertük a nemzetközi Év Autóbusza díjat, ami teljesen felvillanyoz bennünket.” 

 

Az oroszlán jegyében: MAN Lion’s Coach

 

Az új MAN Lion’s Coach a Busworld 2017 kiállításon, Kortrijk városában mutatkozott be először a nagyközönségnek. Debütálása óta a busz eleje, hátulja és oldalai az MAN új, egyedülálló formai nyelvezetét testesítik meg, korszerű, mégis időtlen megjelenést biztosítva. A Lion’s Coach négyféle hosszúságban áll rendelkezésre: 12 101 milliméter és 13 091 milliméter kéttengelyes járműként, valamint 13 361 milliméter és 13 901 milliméter háromtengelyes járműként. Az Európai Busztesztre kiállított 13 méteres, kéttengelyes modell hattal több ülést kínál a 12 méteres változathoz képest, így gazdaságossági szempontból különösen vonzó választás. Az akár 19,5 tonna legnagyobb megengedett össztömege szintén hozzájárul a rugalmas alkalmazhatóságához az üzemeltetők számára. Az extrafelszerelésként választható kerekesszék-emelő fontos szerepet játszik az ideális tengelyterhelés-eloszlás elérésében, mivel ennél a változatnál ez az elülső tengely felett helyezkedik el, így tehermentesíti a hátsó tengelyt, ráadásul nem szűkíti a csomagteret. Toalett nélkül az új MAN Lion’s Coach modellek a német buszülés-minősítési rendszer szerinti háromcsillagos kiosztás mellett legfeljebb 53, 57, 59, illetve 63 utasülést kínálnak. A csomagtér térfogata 11,7 és 14,3 köbméter közötti modelltől függően. A díjnyertes típus a változatos konfigurálhatóságával tökéletes megoldást nyújt mindenféle ügyféligényre.

 

 

Az MAN Lion’s Coach nyerte el az áhított 2020-as Év Autóbusza díjat két évvel a hivatalos bemutatkozása után. A zsűrit lenyűgözte a busz következetes koncepciója – amely ötvözi a költséghatékonyságot, a kényelmet és a megbízhatóságot –, valamint az egyedülálló MAN formatervezése.

 

 

A motortérfedél alá pillantva jól látható, hogy az MAN Lion’s Coach minden eddiginél gazdaságosabb. Az optimalizált Euro 6-os hajtásláncával a hosszabb, i=2,73-os tengelyáttétel és a megnövelt teljesítmény (elődjéhez képest 30 lóerővel nagyobb teljesítmény és 300 newtonméterrel nagyobb nyomaték) előnyeit nyújtja. A 470 lóerős (346 kilowatt) és annál nagyobb teljesítményű modellekben alapfelszerelésnek számító MAN TipMatic Coach automatizált sebességváltó az MAN új elindulási és fokozatváltási stratégiáját alkalmazza, optimálisan társítva a D26-os motorokhoz. Az új hajtásláncban a részegységek úgy működnek együtt, hogy különösen hatékonnyá teszik a járművet – tény, hogy a TÜV Bavaria nemrég tanúsította, hogy az MAN Lion’s Coach csupán 19,4 liter üzemanyaggal is megtehet száz kilométert, amely csakugyan meggyőző érték.

 

A Lion’s Coach a járművezetőknek, az utasoknak és a közlekedés többi résztvevőjének nyújtott innovatív biztonsági megoldások tekintetében is kitűnik – beleértve az OptiView-t, a távolsági buszok világában az első kamerás tükörhelyettesítő rendszert, amellyel az Európai Buszteszten felvonultatott járművet is felszerelték. A jármű két oldalán elhelyezett kamerák valós idejű képét két kijelző mutatja, amelyekre könnyedén rápillanthat a járművezető, ezáltal a rendszer csökkenti a holttereket. Az új vezetéstámogató és bekanyarodást segítő rendszerek, amelyeket az MAN 2020-ban vezet majd be gyárilag és utólag beépíthető extraként, még magasabb szintű biztonságot nyújtanak. Az aktív figyelmeztető jelzésekkel és gyalogosérzékeléssel működő, bekanyarodást segítő rendszer, a sebességkorlátozást mutató kijelző és az automatikus táblafelismerő rendszer új mércét állít fel a biztonság terén. Az új PCV (Premium Comfort Valve – prémiumszintű kényelmi szelep) lengéscsillapító-technika és az optimalizált járműkonfiguráció tovább javítja a menetkényelmet, illetve az irányíthatóságot, és nagyobb biztonsági tartalékokat biztosít.

 

A Lion’s Coach ügyfelei a digitalizáció előnyeit is élvezhetik, ugyanis az MAN DigitalServices mostantól minden MAN Truck & Bus autóbuszhoz elérhető, megkönnyítve az üzemeltetők életét. Ezekhez a szolgáltatásokhoz a RIO Box készülék szükséges, amely 2019 októbere óta szériafelszerelés a járművekben. Az új digitális szolgáltatások segítenek nyomon követni és optimalizálni minden olyan költségtényezőt, amelyek befolyásolják a teljes birtoklási költséget – az optimális utazástervezéstől a karbantartásmenedzsmentig. Ez költséghatékonyabb és megbízhatóbb flottamenedzselést eredményez a buszüzemeltető ügyfeleknek.

 

Élvezzen maximális mobilitást, ugyanis az új MAN üzemidő-garancia rugalmas, egész Európára kiterjedő mobilitást biztosít, ha a dolgok rosszra fordulnának! A Lion’s Coach ügyfelei járművük lehető legnagyobb rendelkezésre állásának előnyeit éppúgy élvezhetik, mint a pénzügyi biztonságot, ha pénzügyi veszteségeik keletkeznének. Műszaki meghibásodáskor a járművet közvetlenül a helyszínen segítségben részesítik, így ideális esetben azonnal folytathatja az útját; ha ez nem lehetséges, akkor a járművet biztonságosan eljuttatják a legközelebbi márkakereskedésbe az MAN világméretű szervizhálózatában, és gyorsan megjavítják. Az üzemidő-garancia lerobbanáskor ellentételezést is nyújt, ha nem sikerül még a meghibásodás napján teljesen megjavítani a járművet.

 

Mindezek az intézkedések rendkívül vonzó, hatékony és megbízható járművé teszik az MAN Lion’s Coach típust. Innovatív biztonsági megoldásokat vonultat fel, digitális hálózatba kapcsolt és számos alkalmazási területen bevethető, egyszerűsítve a buszüzemeltetők üzletmenetét.

 

A verseny zsűrije a praktikusságot helyezi előtérbe, illetve a középpontba

A szakemberekből álló nemzetközi zsűri 1989 óra ítéli oda az Év Autóbusza címet különböző típusú városi és távolsági autóbuszoknak. Ebben a versenyben az európai szakújságírók elsősorban a gyártók által az összehasonlító tesztre biztosított járművek praktikusságára és dizájnkoncepciójára összpontosítanak. Az MAN Lion’s Coach új díjával az MAN Truck & Bus immár tizedik alkalommal emelhette magasba a trófeát buszmárkái, az MAN és a NEOPLAN számára – ötször a távolsági buszok kategóriájában (2020, 2006, 2004, 2000, 1994) és ötször a városi buszok szegmensében (2015, 2005, 1999, 1995, 1990). A Busworld 2019 kiállítás látogatói a 4-es pavilonban az MAN standján (442-es stand) csodálhatták meg az MAN Lion’s Coach típust, a 2020-as Év Autóbusza díj büszke győztesét.

 

 

 

 

 

Az Év Autóbusza díj 22 ország szakújságíróiból álló nemzetközi zsűrije az MAN Lion’s Coach típust koronázta a 2020-as Év Autóbuszának. Brüsszelben a Busworld Europe kiállításon a zsűri elnöke, Tom Terjesen adta át az áhított díjat Jan Aichingernek, a buszok termékmarketing-vezetőjének, és Rudi Kuchtának, az MAN Truck & Bus vállalatnál a buszok termék- és értékesítési vezetőjének, valamint a buszos üzletág szóvivőjének (balról jobbra).

 

Forrás: MAN Truck and Bus

Vissza a főoldalra